
A Választmány és Titkárság 2000. évi tevékenysége
![]()
Az EOQ MNB 2000. október 4-én Budapesten, a MTESZ Fő utcai székházában tartotta éves Küldöttközgyűlését, melynek két legfontosabb programpontja a következő volt:
A Fővárosi Bíróság az átdolgozott és a küldöttközgyűlés által elfogadott Alapszabály alapján az EOQ MNB társadalmi szervezetet visszamenőleges hatállyal 1998. január 1. napjától közhasznú szervezetté átsorolta. Egyúttal regisztrálta az EOQ MNB képviselőit
. Az EOQ MNB érvényes Alapszabályát az Évkönyv VI. fejezete tartalmazza.A küldöttközgyűlési részletes beszámoló a “Minőség és Megbízhatóság” 2000/6 számában jelent meg.
Az EOQ MNB Választmánya 2000-ben 3 ülést tartott (február 17-én, szeptember 12-én és december 14-én), amelyeken többek között
Az EOQ MNB
taglétszáma 2000-ben tovább emelkedett. Az egyéni és delegált tagok száma 1400-ról 1600-ra, a jogi tagoké 496-ról 523-ra nőtt.Kiemelt EOQ MNB rendezvények
Az EOQ MNB 2000-ben az összesen 82 önálló rendezvényt magában foglaló 44. EOQ Kongresszuson kívül (1100 résztvevő), amelyet az
külön lap ismertet, az összesen 62 rendezvényen belül (5100 résztvevő) 16 központi és részvételi díjas rendezvényt (több, mint 2700 résztvevő) szervezett, illetve szervezésében működött közre. Ezek közül kiemelkedik az “Európai Minőséghét Magyarországon, 2000” és a “IX. Magyar Minőségi Hét” rendezvénysorozat, amelyre 2000. november 6-10. között az MMT-vel közösen Budapesten került sor. A kiemelt rendezvényekről szóló összefoglaló tájékoztatót a következő táblázat tartalmazza:|
Téma |
Időpont, helyszín (résztvevők száma) |
Rendező, |
|
Az ISO 9000:2000 szabványsorozat tervezetének bemutatása |
2000. március 22. Budapest, PKI |
EOQ MNB |
|
Codex Alimentarius Magyar Nemzeti Bizottság bemutatkozása |
2000. március 30. Budapest, FVM |
KÉKI (főrendező) |
|
Az ISO 9000:2000 szabványsorozat tervezetének bemutatása |
2000. május 4. |
EOQ MNB |
|
“Az EU Élelmiszerbizottsági fehér Könyve: Magasabb követelmények - új feladatok az élelmiszertermelésben” |
2000. május 23. |
Élelmiszer Szakbizottság |
|
XX. Országos Minőségügyi Konferencia |
2000. május 24. Budapest, MTESZ |
MTESZ (főrendező) |
|
44. EOQ Kongresszus |
2000. június 12-16. Budapest Kongresszusi Központ (1100 fő) |
EOQ MNB |
|
Beszámoló az EOQ 44. Budapesti Kongresszusáról |
2000. szeptember 12. Budapest, Bánki Donát Főiskola (150 fő) |
EOQ MNB és |
|
“Az EU Élelmiszerbiztonsági Fehér Könyve: Magasabb követelmények - új feladatok az élelmiszertermelésben” |
2000. szeptember 14. Budapest, FVM(100 fő) |
Élelmiszer Szakbizottság |
|
Magyarországi tanúsított cégek VII. Nemzeti Konferenciája |
2000. szeptember 14-16. Balatonfüred, Hotel Füre d, (360 fő) |
ISO 9000 Fórum |
|
“Minőségmenedzsment az élelmiszeriparban” |
2000. szeptember 27. Szeged, Pick Szeged (200 fő) |
EOQ MNB |
|
“TQM az élelmiszeriparban” |
2000. szeptember 28., október 9., október 16. Budapest, Hotel Hungária (160 fő) |
EOQ MNB |
|
EOQ MNB Küldöttközgyűlés |
2000. október 4. Budapest, MTESZ Székház (130 fő) |
EOQ MNB |
|
XIII. Élelmiszer Minőségellenőrzési Tudományos Konferencia |
2000. október 25-26. Székesfehérvár, Szent Istv án Művelődési Ház (400 fő) |
Magyar Élelmiszerminősítő Társaság, MÉTE, Fejér megyei ÁÉEÁ |
|
IX. Magyar Minőség Hét Konferencia |
2000. november 6-8. Budapest, Magyar Honvédség Művelődési Háza (200 fő) |
MMT (főrendező) EOQ MNB (társrendező) |
|
H.C. Patankar (India): “A Taguchi módszerek gyakorlati alkalmazása” |
2000. november 13. Budapest, Grand Hotel Hungária (35 fő) |
EOQ MNB |
|
Dr. Stanley A. Marash (USA) szemináriuma: “Hat Szigma” |
2000. november 14-15. Budapest, Grand Hotel Hungária (50 fő) |
EOQ MNB |
|
Lynda Fox (USA) szemináriuma: “Teammunka a XXI. században” |
2000. november 14. Budapest, Grand Hotel Hungária (30 fő) |
EOQ MNB |
|
Diane B. Stoy (USA) szemináriuma: “A tanuló szervezet” |
2000. november 15. Budapest, Grand Hotel Hungária (30 fő) |
EOQ MNB |
A rendezvényekről a “Minőség és Megbízhatóság” közölt beszámolót, de legtöbb esetben külön kiadvány is megjelent. Ezeken túlmenően az EOQ MNB vezető tisztségviselői és tagjai számos más minőségügyi konferencián és rendezvényen tartottak előadást és konzul
tációt. Ezek közül a következők emelendők ki:Dr. P. Molnár: European and National Quality Awards for Business Excellence - Hungarian Experiences
G. Tarján: Potential Problems for QA-System Transformations to the new Version of ISO 9000:2000
Külön elismerést és köszönetet kapott az a támogatás, amelyet a jugoszláv társszervezet kapott újrafelvételéhez az EOQ-ba.
Dr. Molnár Pál: Vevői elégedettség és a 44. EOQ Kongresszus
Dr. Erdős Zoltán: ISO 9000:2000 és a TQM - Gyakorlati szempontok
Ezen túlmenően a rendezők kérésére külön beszámoló hangzott el a Budapesten megtartott EOQ Kongresszusról.
EOQ MNB projektek
Az EOQ MNB eredményesen folytatta korábbi projektjeit és a következő új projektekben működött közre:
A Magyar Szabványügyi Testület (MSZT) Oktatási Központjának tanfolyamai:
“Környezetirányítási rendszermenedzser” képző tanfolyam
“Környezetirányítási auditor” képző tanfolyam
A SZENZOR Gazdaságmérnöki Kft.:
“Minőségügyi szakértő” képző tanfolyam
“Minőségügyi auditor” képző tanfolyam
Az eddig kiadott összes EOQ oklevelek száma Európában megközelíti a 30000-et. Magyarországon az elmúlt évben az EOQ MNB 94 EOQ oklevelet adott ki 2000-ben a következő megoszlás szerint:
|
EOQ minőségügyi szakértő |
3 |
|
EOQ minőségügyi rendszermenedzser |
64 |
|
EOQ m inőségügyi auditor |
27 |
|
EOQ TQM felülvizsgáló |
0 |
|
EOQ környezetirányítási rendszermenedzser |
0 |
|
EOQ környezetirányítási auditor |
0 |
Az EOQ regisztrációval rendelkező szakemberek jegyzékét, akik az EOQ-oklevelet az EOQ MNB által kapták meg, az Évkönyv X. fejezete tartalmazza.
Az EOQ MNB vezetése további kiemelkedő teljesítményt kívánva, őszinte elismeréssel gratulál a kiemelkedő cégek valamennyi vezetőjének és munkatársának. Ennek az elismerésnek a jegyében a “Minőségért 2000” kitüntetést 2000. október 3-án nyújtotta át az EOQ MNB elnöke, a Burton-Apra Tűzállóanyag-gyártó Kft. három ügyvezetőjének.
Szervezeti fejlődés
A taglétszám a következő szakbizottságokban növekedett jelentősen:
|
EFQM és Szakértői Szakbizottság: |
63 fő |
|
Szolgáltatási Szakbizottság: |
15 fő |
|
Oktatási Szakbizottság: |
15 fő |
|
MRTA Szakbizottság: |
31 fő |
|
Környezetvédelmi Szakbizottság: |
13 fő |
Az EOQ MNB tagjainak mintegy 50
%-a tagja valamely szakbizottságnak, ami nemzetközi összehasonlításban igen kedvező aránynak számít, de ez a részarány évek óta nem emelkedik. Ugyanakkor nem kevés EOQ MNB tag több szakbizottságban is aktív.Az EOQ MNB ismételten társszerzőként vett részt az “Európai Minőségi Hét Magyarországon, 2000” és a “IX. Magyar Minőségi Hét” rendezvénysorozat előkészítésében és lebonyolításában. A két szervezet vezetése által kialakított értékelés szerint a rendezvénysorozat szakmai színvonala jónak minősíthető, a résztvevők száma viszont - a keddi nap (kongresszusi ismertető és ISO 9000:2000) kivételével - alacsonyabb volt a vártnál. Az így keletkezett pénzügyi hátrányokat a viszonylag sikeresnek mondható négy - a rendezvénysorozatot követő héten megtartott - speciális továbbképző tanfolyam sem
egyenlítette ki. Ennek ellenére a két szervezet együtt készül a X. Magyar Minőségi Hét megrendezésére 2001-ben.Egyéb tevékenységek
http://eoq.mtesz.hu
amelyről közvetlenül átlehet váltani az EOQ honlapjára.
Az EOQ 44. Kongresszusa Budapesten (2000)