
A Választmány és Titkárság 2009. évi tevékenysége
![]()
1. Vezető szervek ülései
Az EOQ MNB az elmúlt évben 2009. május 27-én Budapesten a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Színháztermében tartotta Közgyűlését, melyről a “Minőség és Megbízhatóság” 2009/4 számában részletes beszámoló jelent meg.
Külön kiemelést érdemel, hogy a Közgyűlés előtt Dr. Csopaki Gyula, az NKTH elnöke előadást tartott “A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal «Ötlettől a Piacig» programja” címmel. Az NKTH elnöke hangsúlyozta, hogy a Hivatal kezdeményezi és felvállalja az ötleteket egészen a találmányok megvalósulásáig, vagyis a piacig. Az ún. innovációs indexet tekintve Magyarország a felzárkózó országok között található: éves szinten átlagosan 250- 290 milliárd forintot költ K+F+I célokra. Lassan jobban alakul a K+F beruházások vállalkozási és állami finanszírozási hányadának aránya is. A 2007-ben elfogadott kormányzati stratégia szerint a tudásnak és az innovációnak a magyar gazdaság hajtóerejévé kell válnia.
A 2009. év EOQ MNB kitüntetettjei, akik a Közgyűlésen vették át az elismerést, a következők:
Az “EOQ MNB Örökös Tagja” kitüntetést kapott:
Galla Jánosné, az EOQ MNB Választmányának tagja, az Oktatási és Továbbképzési Szakbizottság társelnöke
Az “EOQ MNB Tiszteletbeli Tagja” lett:
Pallóné Kisérdi Imola, az EOQ MNB Vezetőségének tagja, az Élelmiszeripari Szakbizottság Hagyományos Élelmiszer Munkacsoportjának vezetője
Az EOQ MNB “Minőségért 2009” kitüntetést kapta:
Dr. Kókai Zoltán, az EOQ MNB Élelmiszerbizt. Munkacsoportjának titkára
Mikó György, az EOQ MNB Vezetőségének tagja (második alkalommal)
Nagy János, az EOQ MNB Építésügyi Szakbizottságának elnöke
Dr. Vajda László, az EOQ MNB Mezőgazdasági Szakbizottságának társelnöke
Dr. Véha Antal, az EOQ MNB Élelmiszeripari Szakbizottságának társelnöke
Tóth Csaba László, az EOQ MNB Hat Szigma és Lean Szakbizottságának társelnöke
A kitüntetettek aktualizált jegyzékét az M8 melléklet tartalmazza.
Elmúlt évi kiemelkedő munkája elismeréséül pénzjutalomban részesült:
Dr. Balogh Albert, az EOQ MNB alelnöke
Bányainé dr. Sándor Julianna, az EOQ MNB Választmányának tagja
Dr. Boross Ferenc, az EOQ MNB ügyvezető elnöke
Kiss Eszter, az EOQ MNB oktatási és minőségügyi felelőse
Molnár Ingrid, az EOQ MNB gazdasági vezetője
Dr. Szenes Katalin, az EOQ MNB Informatikai Szakbizottságának elnöke
Dr. Varga Lajos, az EOQ MNB alelnöke
Varga Sándorné, az EOQ MNB Választmányának tagja
Várkonyi Gábor, az EOQ MNB ügyvezető titkára
A Közgyűlésen az Alapszabály kiegészítését 2 tartózkodás és 1 ellenszavazat mellett a következők szerint fogadták el:
“Mindezen célok elérése érdekében az EOQ MNB
Az EOQ MNB korábbi és újonnan megválasztott Vezetősége 2009-ben összesen 2 ülést tartott (május 4-én és november 26-án), amelyeken többek között a következő kiemelt témák kerültek napirendre:
A teljes minőségügyi rendszer működésének áttekintésére – egy vezetőségi átvizsgálás keretében – 2009. június 16-án került sor. Ezen belül a Vezetőség értékelte a minőségpolitika és a célok megvalósításának eredményeit, a rendszer hatékonyságát, a belső vizsgálatok tapasztalatait, valamint a tanfolyami résztvevők megállapításait, véleményeit és javaslatait.
Az EOQ MNB Választmánya 2009-ben 2 ülést tartott (május 6-án és december 16-án), amelyeken többek között:
Az EOQ MNB választott tisztségviselőinek jegyzékét a 2009. december 31-i állapotnak megfelelően az Évkönyv M 7. számú melléklete tartalmazza.
2008-ban az EOQ MNB az egyéni és delegált tagjainak száma 1700 körül mozgott, de a jogi tagoké tovább csökkenve 350 alá került.
2. EOQ MNB rendezvények
Az EOQ MNB 2009-ben az összesen mintegy 4800 résztvevővel megtartott 94 rendezvényen és tanfolyamon belül 22 központi és részvételi díjas rendezvényt és 10 tanfolyamot közel 2300 résztvevővel szervezett, illetve ezek szervezésében működött közre (M1 és M2 melléklet).
Ezek közül kiemelkedő jelentőségű volt az Élelmiszer- és Agrárgazdasági Világfórum és Szimpózium, amelyről a III. fejezet külön számol be, valamint az ISO 9000 Fórum XVI. Nemzeti Konferenciája és a “XVIII. Magyar Minőségi Hét” rendezvénysorozat, amelyeken az EOQ MNB társrendezőként működött közre.
A részvételi díjas rendezvények résztvevői minden esetben kiadványt kaptak kézhez, de a “Minőség és Megbízhatóság” és más szakfolyóiratok legtöbb esetben külön beszámolókat is közöltek ezekről a rendezvényekről.
3. EOQ MNB projektek
3.1. EOQ Szakember-tanúsítás és -regisztrálás
A szakember-regisztráció és az EOQ oklevelek kiadása az Európai Minőségügyi Szervezet (EOQ) továbbra is legsikeresebb projektje. A legutóbbi adatok szerint az EOQ 20 – erre felhatalmazott – teljes jogú nemzeti tagszervezete (FMO) eddig mintegy 70 országban több mint 65000 oklevelet (a 2009. évben 3558-at) adott ki; ebből az EOQ Magyar Nemzeti Bizottság összesen 2047-et. Az EOQ oklevelek megújítása terén Magyarország továbbra is kedvező arányt ért el, de összességében csökkenő tendenciát mutat fel. A 2009-ben kiadott oklevelek számát (145) tekintve az EOQ MNB – a felhatalmazott EOQ tagszervezetek között – 2009-ben a 6., az összes kiadott EOQ oklevelek számát tekintve – a Cseh Köztársaságot megelőzve a 7. helyet foglalja el.
Az EOQ okleveles szakember – önkéntes alapon – automatikusan az EOQ MNB tagjává válik, melynek megszerzési díjtételei tartalmazzák az egyéni és részben a jogi tagsági díjat is a megszerzést (megújítást) következő 3 éves időtartamra, ami kedvezően hat a taglétszám alakulására. Lényeges változást jelentett, hogy az oklevelek érvényességi időtartama 2009. január 1. hatállyal középfokú végzettséghez kötött okleveleknél 10-ről 5, illetve – az EOQ Minőségügyi Szakértő oklevél kivételével – az összes többinél 5-ről 3 évre csökkent.
2009. szeptember 20-án járt le az EOQ MNB részére kiadott EOQ felhatalmazó oklevele, ezért 3 hónappal előtte kértük a meghosszabbító felülvizsgálatot. A felülvizsgálatra 2009. szeptember 24-25-én került sor az EOQ auditora, a szlovén Zoran Lekic által, ami 2009. szeptember 24-én 15 órakor kezdődött az “EOQ Információbiztonsági Rendszermenedzser” és az “EOQ Élelmiszerbiztonsági Rendszermenedzser” tanfolyamok tananyagainak felülvizsgálatával. Az audit 2009. szeptember 25-én egész nap folytatódott, amiről részletes jegyzőkönyv készült.
A jegyzőkönyv az EOQ MNB következő főbb erősségeit emeli ki:
A jegyzőkönyvben rögzített gyengeségek, illetve fejlesztendő területek a következők:
Az auditori jegyzőkönyv a következő “nem-megfelelősséget” tartalmazta:
Az összességében sikeres EOQ akkreditációs felülvizsgálatának eredményeként az EOQ MNB 2010. január 29-én megkapta a 2 éves meghosszabbítást jelentő EOQ felhatalmazó oklevelet, amihez több kisebb pontosításra és a “nem-megfelelőséget” jelentő szóbeli vizsgáztatás alapvető módosítására volt szükség. Az oklevél (M10 melléklet) a honlapon
- http://eoq.hu - is megtekinthető. A team-ben prezentáció formájában kialakított vizsgáztatási eljárás már 2010. januárjában az EOQ Minőségügyi Rendszermenedzser és EOQ Minőségügyi Auditor vizsgán sikeresen bevezetésre került.A 2009-ben kiadott EOQ auditori oklevelek számában előrelépés történt, de továbbra is problémát jelent, hogy az európai tendenciákkal szemben Magyarországon továbbra is kevés az EOQ okleveles minőségügyi auditor, különösen a minőségügyi rendszermenedzserek tekintélyes számához viszonyítva. Ezért minden lehetséges módon továbbra is propagálni
kell az EOQ harmonizált követelményrendszere szerint kialakított vezető EOQ auditori képesítés előnyeit, amelynek az az egyik döntő előnye, hogy a minőségügyi rendszermenedzser képzésre épül.EOQ regisztrációval rendelkező szakemberek érvényes jegyzékét, akik az EOQ-oklevelet az EOQ MNB által kapták meg, az Évkönyv M 9 melléklete tartalmazza, de a mindenkori új vagy megújított EOQ oklevelesek név- és címjegyzékét a “Minőség és Megbízhatóság” egyes füzetei is közzé teszik. A Magyarországon 2009-ben kiadott 145 új, illetve megújított EOQ oklevél megoszlása a következő:
|
EOQ Minőségügyi Rendszermenedzser |
78 |
|
EOQ Minőségügyi Auditor |
25 |
|
EOQ Minőségügyi Szakértő |
1 |
|
EOQ Környezeti Rendszermenedzser |
6 |
|
EOQ Környezeti Auditor |
2 |
|
EOQ Minőségügyi Rendszermenedzser az Egészségügyben |
7 |
|
EOQ Élelmiszerbiztonsági Auditor |
0 |
|
EOQ Információbiztonsági Rendszermenedzser |
6 |
|
EOQ Minőségirányítási Rendszer Vezető Tanácsadó |
2 |
|
EOQ Minőségirányítási Rendszer Tanácsadó |
0 |
|
EOQ Környezetirányítási Rendszer Vezető Tanácsadó |
0 |
|
EOQ Környezetirányítási Rendszer Tanácsadó |
0 |
|
EOQ TQM Menedzser |
11 |
|
EOQ TQM Felülvizsgáló |
2 |
|
EOQ Minőségügyi Megbízott |
5 |
Az EOQ MNB jelenleg a következő intézmények által szervezett képzéseket, tanfolyamokat (beleértve a vonatkozó vizsgát) fogadja el és javaslatukra igényli meg, majd adja ki az EOQ oklevelet:
|
Ssz. |
Képzési Központ |
Tanfolyam |
|
1. |
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mérnöktovábbképző Intézet |
EOQ Minőségügyi Rendszermenedzser |
|
2. |
Óbudai Egyetem, Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar, Anyagtudományi és Gyártástechnológiai Intézet |
EOQ Minőségügyi Rendszermenedzser |
|
EOQ Minőségirányítási Megbízott |
||
|
EOQ TQM Menedzser |
||
|
3. |
WESSLING Non Profit Kft. |
EOQ Környezeti Rendszermenedzser |
|
4. |
Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Népegészségügyi Iskola |
EOQ Minőségügyi Rendszermenedzser az Egészségügyben |
|
5. |
Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar |
EOQ Minőségügyi Rendszermenedzser |
|
EOQ Élelmiszerbiztonsági Rendszermenedzser |
A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán a 2009-ben előkészített és elfogadott, majd 2010. februárban beindított “Minőségügyi Rendszermenedzser” szakmérnöki posztgraduális képzés keretén belül megszerezhető az európai harmonizált ismeretanyagot közvetítő “EOQ és EOQ MNB Minőségügyi Rendszermenedzser”, illetve közvetlenül azt követően az “EOQ Minőségügyi Auditor”, valamint az “EOQ és EOQ MNB Élelmiszerbiztonsági Rendszermenedzser”, illetve közvetlenül azt követően az “EOQ Élelmiszerbiztonsági Auditor” oklevél. Ebből következően az “EOQ Minőségmérnök” tudásanyagát közvetítő képzési program moduláris jellegű, így az alaptantárgyak elvégzése mellett lehetőség adódik a konkrét érdeklődési területeknek megfelelő, illetve a kiválasztott EOQ MNB oklevél megszerzéséhez szükséges tárgyak hallgatására és a vonatkozó vizsgák letételére.
3.2. Közreműködés szakágazati Minőség Díjak odaítélésében
A Magyar Agrárgazdasági Minőség Díj pályázat célja azon hazai agrárgazdasági szervezetek (vetőmagtermelők, növénytermesztők, állattenyésztők, takarmány- és élelmiszer-előállítók, erdő- és vadgazdálkodási vállalkozások) országos szintű elismerése és díjazása, amelyek tevékenységük során bizonyíthatóan elkötelezettek a minőség ügye iránt és kiemelt fontosságot tulajdonítanak a minőségi munkavégzésnek, valamint az egyenletesen jó minőségű termékek előállításának. A pályázat szakmai előkészítésére és teljes körű szakértői lebonyolítására ismételten az EOQ MNB Központi Titkársága kapott megbízást, de csak 2009 novemberében és csak a korábbi megbízási díj töredékét biztosítva.
Ebből is következően az 5. alkalommal kiírt “MAMD 2010” pályázatra csak 1 pályázat érkezett be. Ezen kívül még 2 cég nyújtott be a 2006. évi nyertesek közül – a védjegyhasználati szerződés kötelezettsége alapján – ún. díjkövető pályázatot.
Az egyéni és a konszenzusos szakértői értékelés, valamint a helyszíni szemle alapján a Díjbizottság döntése értelmében új Magyar Agrárgazdasági Minőség Díjat 2010-ben a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter nem adományoz. A díj-követő pályázaton kiválóan szereplő 2 cég viszont:
ABO-MIX Zrt., Nyíregyháza
Kasz-Coop Kft., Derecske
fenntarthatja a MAMD elismerést egy ún. “megerősítő” oklevél alapján.
A 2009. év másik hasonló EOQ MNB projektje volt a Magyar Közigazgatási Minőség Díj pályázatok előkészítése és értékelése. A beérkezett pályázatok értékelésében és a helyszíni szemlék a lebonyolításában az EOQ MNB TQM és Önértékelési Szakbizottság szakértői vettek részt. A Magyar Közigazgatási Minőség Díjat 2009-ben a következő 4 közigazgatási intézmény kapta meg:
A magyarországi nemzetközi, nemzeti és egyes szakágazati minőségdíjas cégek és szervezetek aktualizált jegyzékét az M11 melléklet tartalmazza.
3.3. Az EOQ MNB kiadványai és honlapja
Az EOQ MNB folyamatosan biztosította a “Minőség és Megbízhatóság” szakfolyóirat kiadásának szerkesztési és pénzügyi hátterét, amit a jogi tagok csökkenő, de még mindig számottevő köre továbbra is támogat. Ennek eredményeképpen a folyóirat 2009-ben is rendszeresen és igen magas szakmai színvonalon 6 füzetben jelent meg. Az összes példányszám továbbra is 3000 körül mozog, de a kinyomtatott és postán szétküldött füzetek száma jelentősen, azaz 2000 alá csökkent. Az elektronikusan terjesztett példányszám viszont növekvő tendenciával már 1000 körül mozog. Ezáltal a szakfolyóirat kiadásával járó veszteségeket sikerült bizonyos mértékben csökkenteni, amit az előfizetői példányszám bővítésével és a hirdetések számának növelésével a 2009. évben sem sikerült volna elérni.
Az Alapszabályban foglaltak szerint került összeállításra az EOQ MNB 2008. évi Évkönyve, amelyet valamennyi közgyűlési résztvevőnek átadtuk, valamint – a korábbi évek gyakorlatától eltérően – csak azoknak az EOQ MNB tagoknak küldtük meg, akik azt külön kérték. Ugyanakkor az Évkönyvet az EOQ MNB honlapján minden érdeklődő számára hozzáférhetővé tettük.
Az Élelmiszeripari, a Mezőgazdasági, valamint a Kereskedelmi, Vendéglátási és Turisztikai Szakbizottság tagjai a fentieken kívül az elmúlt évben is megkapták az “Élelmiszervizsgálati Közlemények” című szakfolyóiratot, amelynek kiadását 2006-tól kezdve a Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal is támogatja.
A KÖVET által kiadott “Lépések” füzetet a Környezetvédelmi és Fenntarthatósági Szakbizottság igényt bejelentő tagjai térítésmentesen kapják kézhez. Újabb formális (levélben vagy e-mailen) történő igénybejelentés esetén a füzetet – néhány hónapos időbeli csúszással – további érdekelt EOQ MNB tagoknak is megküldjük.
Az Évkönyv és ezek a folyóiratok 2009-ben is mintegy 20000 példányban és elektronikusan jutottak el az EOQ MNB tagjaihoz, az előfizetőkhöz, a támogatókhoz, a szerzőkhöz és hirdetőkhöz, valamint néhány külföldi, elsősorban a szomszédos országokban élő magyar szervezethez és szakemberhez.
Az EOQ MNB 2002 óta – Dr. Boross Ferenc gondozásában – folyamatosan működteti és rendszeresen fejleszti honlapját:
amelyről közvetlenül át lehet váltani – többek között – az EOQ, az IAMA és az FVM, valamint más partnerszervezetek honlapjára is. A honlapon az emlékeztetők, a határozatok és a tervezett rendezvények programjának ismertetésén túlmenően megtekinthető az EOQ MNB által kiadott magyarországi EOQ oklevelesek aktuális névsora is. A honlap látogatottsága a tartalmi bővítésekkel és a fejlesztéssel összhangban örvendetesen évről-évre növekszik.
AZ EOQ MNB tagnyilvántartását az elmúlt években sikerült elektronikus címekkel bővíteni, melynek aktualizálása és teljes körűvé tétele folyamatos feladatot jelent. A partneri címjegyzék korábbi mintegy 5000 címsorát az elmúlt évben sikerült közel a duplájára növelni, valamint elsősorban nemzetközi vonatkozásban kiszélesíteni. Ezzel összefüggésben és a küldemények célba érése érdekében rendkívül fontos feladat a címváltozások haladék nélküli bejelentése.
4. Nemzetközi kapcsolatok
2009-ban a nemzetközi tevékenység eredményesen tovább bővült. A Nemzetközi Élelmiszer- és Agrárgazdasági Szövetséggel (IAMA) folytatott együttműködésen túlmenően, amiről az Évkönyv III. fejezete külön ad tájékoztatást, a következő jelentős eseményeken képviseltette magát az EOQ MNB:
A szakértők 2009-ben a következő 7 hajtóerőt azonosították:
1. Globalizáció
2. Társadalmi felelősségvállalás
3. A minőség fogalmának új dimenziói
4. Elöregedő népesség
5. Egészségügy
6. Környezeti tényezők – fenntartható fejlődés
7. A 21. századi technológia és az innováció
5. Hazai kapcsolatok
5.1. Minőségügyi társszervezetek
A fenti szervezetekkel – a “Szövetség a Kiválóságért” Közhasznú Egyesület kivételével – az EOQ MNB érvényes együttműködési megállapodással, illetve kölcsönös tagsággal rendelkezik. Ezeken túlmenően együttműködési megállapodás van érvényben a következő hazai intézményekkel, illetve társadalmi egyesületekkel:
A gyakorlati együttműködés ezekkel a felsorolt szervezetekkel azonban részben formális, ezért több esetben megreformálásra szorul.
5.2. Kormányzati együttműködés
Az EOQ MNB 2009-ben tovább folytatta a különböző szintű kormányzati és más minisztériumi szervezetekkel való együttműködését, melyek közül a következők emelendők ki:
Az EOQ MNB elnöke – felkérés alapján – továbbra is aktívan részt vesz a különböző kormányzati feladatok ellátásában. Így tagként közreműködik:
5.3. Egyéb tevékenységek
Az EOQ MNB – rendelkezésére álló anyagi lehetőségeire támaszkodva – az elmúlt évben is támogatást adott különböző szervezetnek, illetve alapítványoknak, melyek közül a következők emelendők ki:
6. Az EOQ MNB 2009. évi gazdálkodása
Az EOQ MNB 2009. évi pénzügyi elszámolását a M3 melléklet tartalmazza, amelyből kitűnik, hogy az IAMA Világfórum helyi szervezési feladatainak ellátása eredményeképpen mind a bevételek, mind a kiadások jelentős mértékben megemelkedtek. Az eredmény is jelentős többletet mutat, ami több különböző okra vezethető vissza:
Ezáltal az elmúlt 2 év veszteségei a 2009. év többletével elszámolva mutatják helyesen az EOQ MNB elmúlt 3 éves gazdasági teljesítményét. Az így számolt csekély többlet már reális és jól tükrözi az EOQ MNB közhasznú szervezet tevékenységének valós eredményességét és több évre vonatkozó kiegyensúlyozottságát. Megjegyzendő, hogy a “rendezvények, tanfolyamok, projektek”– az elkerülhetetlen átfedések és szoros összefüggések miatt – a 2009. évben is összevontan szerepelnek.
Az EOQ MNB 2009. évi tervezett bevételeit – az előzőek szerinti indoklásnak megfelelően – jelentősen túlteljesítette, amely így 97,7 mFt összeget tesz ki. A kiadások 89,4 mFt összeget mutatnak, ami viszont kisebb a kiegészített előirányzatnál. Az egyenleg ezáltal a tervezett 1 mFt helyett közel 8,3 mFt, ami azonban az előzőek szerint az elmúlt 2 évi veszteségekkel összevetve a 3 évre vonatkozóan egy elfogadható eredmény (mintegy 0,8 mFt).
Az egyes tételek elemzése során elsősorban az állapítható meg, hogy – a “rendezvények, tanfolyamok, projektek” sor kivételével – a legtöbb bevételnél az előirányzat és a teljesítés arányos összhangban áll egymással. A tagdíjak bevételi előirányzatát a tagdíj-befizetési elmaradások miatt nem sikerült maradéktalanul teljesíteni, és azért sem mivel a tárgyévben az EOQ oklevelesként belépő nagy számú új tagok 3 évre tagdíjmentességet élveznek.
Állami támogatásban az EOQ MNB 2009-ben sem részesült, de az EOQ MNB gazdasági helyzetét a tagsági díjtételek 100%-os visszatérítésére irányuló mecenatúra pályázatok elfogadása 2009-ben jelentős mértében segítette. Az 1%-os adó-visszatérítés tervezett összege, valamint a kamatbevétel és az árfolyamnyereség sem teljesült egészen.
Sajnálatosan továbbra is nagy hiány mutatkozik a “Minőség és Megbízhatóság” szakfolyóirat kiadásánál, ami az EOQ MNB számára – a többi tagsági jogon járó kiadvánnyal együtt – minden évben jelentős veszteségeket okoz. Bár az említett kiadványok és a “Minőség és Megbízhatóság” szakfolyóirat kiadási költségei 2009-ben csaknem 1,5 mFt összeggel lettek kisebbek az előirányzatnál, ennek ellenére a stabil gazdálkodás érdekében a kiadványok elektronikus változatának növekvő számú terjesztése és más átgondolt intézkedések elkerülhetetlennek látszanak.
Ezen a helyen tesszük közhírré azt a döntést, hogy az adózó állampolgárok 1%-át 2009-ben is a “Minőség és Megbízhatóság” szakfolyóirat kiadásának támogatására fordítottuk, és itt mondunk köszönetet az adományozóknak.
A kiadási oldalon az előirányzatok és teljesítések összhangja lényegében szintén jónak minősíthető. Sikerült viszont elismerésre méltóan alulteljesíteni az általános működési és bérköltségeket. A nemzetközi kötelezettséggel járó kiadások 2009-ben annak ellenére ismét kissé “túlteljesültek”, hogy az EOQ MNB elnökének, mint meghívott előadónak az utazási költségeit a meghívó szervezetek részben vagy egyes esetekben teljes mértékben átvállalták. A beszerzésekre 2009-ben kissé kevesebbet fordítottunk, mint az előirányzat.
Az előzőekből következően az EOQ MNB gazdasági helyzete igen stabil és pénzügyileg teljes az egyensúly; ennek megfelelően a naprakész számlakiegyenlítés és a befizetési kötelezettségek maradéktalan határidős teljesítése a jövőben is folyamatosan biztosított. Ennek megfelelően az EOQ MNB természetesen rendelkezik az APEH ún. nullás igazolásával is.
Az EOQ MNB könyvvizsgáló által ellenőrzött mérlege és közhasznúsági jelentése – a jogszabályban előírtaknak és az eddigi gyakorlatnak megfelelően – közgyűlési jóváhagyás után a “Minőség és Megbízhatóság” egyik következő számában kerül publikálásra.